Tavaszi asztaldísz
Tavaszi asztaldísz
Egy 3D képkeret felhasználását mutatjuk be, ami gyorsan elkészíthető, és egy kis tavaszt hoz ebben az esős időben.
Mit használhatunk a tavaszi asztaldísz elkészítéséhez:
Mármilyen 3D-s, vagy mélyebb képkeret a tavaszi asztaldísz alapja, amibe szépen elhelyezhető a száraz oázis és a művirágok.
A művirágok színeit kedved szerint állítsd össze. Nálam a színeket az határozta meg, hogy milyen fatáblát választottam a képkeret közepébe. A Már vártalak sünis fatábla színeihez igazítottam a virágok színét, és mivel a süni hátán láthatunk pozsgásokat, ezért azokat is keresgéltem hozzá. Illetve színben beleillő bogyókat is találtam, így azok is kerültek rá.
Ha esetleg nem találsz otthon ilyen mély képkeretet, akkor akár egy ládát, vagy tálcát is használhatsz hozzá.
A keret festheted is akrilfestékkel, vagy Dekor krétafestékkel, de nekem most megfelelt ez a fehér szín, hiszen amúgy is színesek a virágok és a fatábla is.
Összerakosgatása:
A száraz oázist szétvágtam késsel vékonyabb darabokra, majd ragasztó pisztollyal beleragasztottam a képkeretbe. A közepére szintén rögzítettem a sünis képet.
Én nem mertem egyszerre rögzíteni a virágokat a helyükre, ezért először csak egymás mellé raktam őket, variálgattam, cseréltem. Amikor már megtöltöttem a képkerete és tetszett is a végeredmény, kirakosgattam a kép mellé a művirágokat, pozsgásokat, úgy ahogy majd ragasztgatni szeretném. A végleges helyükre én először a nagyobb virágokat raktam be, majd a kissebbeket, végül kitöltéshez a mini fejeket és a bogyókat, zöldeket.
Miért szerettem elkészíteni?
Talán azért mert már nagyon várom a tavaszt, és kellett egy kis hangulat belőle, illetve az is nagy előnye volt ennek a projektnek, hogy türelmetlen ember lévén nagyon gyorsan végeztem vele.
És hogy hova fogom tenni? Vagy a nappali ablakába, ahol a vendégeinkkel, barátainkkal töltjük az időt, de az is lehet, hogy az előszoba polcára, hogy az üzenete célbaérjen már a megérkezésükkor. A szép tavaszi asztaldísz segítségével tehát sokrétűen díszíthető otthonunk.
Remélem tetszett összefoglalóm,
Jó kreatívkodást kívánok,
Birkásné Kriszti
Kreativpartner webáruház
Ha tetszenek írásaink, iratkozz fel hírlevelünkre és a tippek, ötletek mellett ajándék akciós kuponokat is küldünk, hogy kedvezménnyel szerezhesd be kedvenc hobby és dekorációs alapanyagaidat.